国立大学法人群馬大学 グローバルイニシアチブセンター

群馬大学へ留学希望の方

国立大学法人 群馬大学

留学体験談2

留学生体験談 POR ANDREA
(ハンガリー・カーロリ・ガシュパール大学より国費留学)

Ezév őszétől megadatott a lehetőség, hogy Japán állami ösztöndíjasként egy éveteltölthessek a Maebasi városban található Gunma Egyetemen. Magyarországtól igen csak távol, a világ másik felén nagyon értékes tapasztalatokkal gazadagodom. Amellett, hogy a városközpontban számos nagy áruház és üzlet van, a központtól kicsit távolabb eső területen dús növényzetű parkok találhatóak. Egy beyond nevezetű szakkörnek köszönhetően sok japán diákkal és a többi cserediákkal minden nap találkozhatunk, beszégethetünk, megismerhetjük egymás kultúráját, szokásait. Volt, hogy elmentük együtt szusit enni, máskor karaokéba énekelni. Minden cserediáknak egy, a témavezető tanára által kijelölt kedves felsőbbéves segít a tanulásban, ha elakadtunk, engem meg többekközött elvitt az akagi-hegyi sintó szentélbe. A japán nyelvi órák pont az én jelenlegi szintemhez illettek, és ezalatt az egy év alatt a munájukat lelkiismeretesen végző oktatóknak köszönhetően ugrásszerűen tudok fejlődni. A levegő Gunma prefektúrában nagyon tiszta, a környező hegyek pedig gyönyörűségesek. Ezen a területen földrengéstől sem kell nagyon tartani.

平成28年の秋から群馬大学荒巻キャンパスで日本語・日本文化研修留学生として勉強させていただくことになりました。地球のほぼ反対側にあるわが母国、ハンガリーから来た私にとってここ前橋で過ごす毎日が面白いです。町の中心部に数多くの大きな店がありながら、少し中心から離れたところでは自然豊かなところです。  日本人の学生と外国人の留学生が交流するためのビヨンドというサークルのおかげで楽しい日常を過ごすことができます。サークルのみんなで和食、例えば回転ずしを食べてみに行ったり、カラオケで歌ったりします。  親切なチューターが勉強でわからないところがあったら丁寧に教えてくれます。そのほか、一緒に観光地、例えば赤城神社に連れていただくこともありました。  日本語の授業はちょうど私の日本語のレベルにぴったりあって、この丸一年間のあいだ精を出している先生の方々のおかげで日本語能力のレベルを急速に上げることができます。  群馬は空気がきれいで、どこを見ても絵になるような素晴らしい山がたくさんあります。地震も今まで経験しなかったのでかなり過ごしやすいところです。14769575919141477868207863

ページ上部へ